Templom a reformátusoknak

Kategória:
Helyi téma, Város hírei

Létrehozva:
2022-07-23 10:20:51

Cikk írója:
Léner Katalin


Templom a reformátusoknak


Pünkösd hétfőjén szentelték fel azt a református közösségi templomot, ami gyülekezeti házként is szolgál.

 

Diósdon nem volt református templom korábban, és ezt a mostanit is a járvány idején építették. A hívő embereknek mindig is volt lehetőségük istentiszteleten részt venniük, ez általában úgy történt, hogy már az 1970-es évektől Érdligetről jártak át a lelkészek, hogy a hívők otthonaiban, vagy közösségi épületekben tartsák meg az istentiszteletet. Amikor 2011-ben Pogrányi Károly és Pogrányi Mária Diósdra került, akkor sokat változott a helyzet. A lelkészházaspár a legnagyobb lelkesedéssel, elhivatottsággal, szeretettel és emberiességgel állt neki a munkának, és tevékenységüket siker koronázta: jól működő közösséggé alakították Diósd református lakosságát, nemcsak a felnőtteket, de a fiatalokat és gyerekeket is megszólították.

Így történhetett, hogy 2015. január 1-jétől hivatalos missziói egyházközséggé vált a gyülekezet státusza. Innentől kezdve már nem házaknál, hanem a közösségi házban, vagy az iskolaépületben tartották meg az istentisztelet. 2014-ben az egyházkerület ingatlant vásárolt a közösség számára, majd 2017-ben a szomszéd telket is megvásárolták hozzá. 2019-ben volt az alapkőletétel, és 2021 pünkösdjén kezdték el a hívők látogatni a templomot.

 „A gyülekezeti tagok társadalmi háttere szempontjából nagyon sokszínű közösség vagyunk, vannak, akik vidékről, Erdélyből költöztek Diósdra, számukra nagyon szokatlan a templom modern jellege. Ezt mégsem hánytorgatják, sőt, örülnek, ezzel
együtt azt is elfogadták, városunkban nincs több százéves hagyománya a reformátusságnak, az új, modern külső az új élethelyzetüket is jelképezi”

fogalmazott Pogrányi Károly.

A felszentelő istentiszteletre csak egy évvel később került sor.

„Áldott, aki az Úr nevében jön! Megáldunk titeket az Úr házából” – kezdődött a június 6-ai ünnepség a 118. zsoltárral, a zsoltárt Nyilas Zoltán észak-pesti esperes olvasta fel, aki templomszentelő imát is mondott. Az igehirdetés szolgálatát Balog Zoltán dunamelléki püspök végezte az Efézusi levél 5. része, 15-17. versei alapján. Reformátusként nemcsak templomszenteléskor, hanem minden istentisztelet alkalmával az úr asztalára helyezzük a Szentírást, ez, bár régimódinak tűnhet, a mi hitvallásunk része ma is” – fogalmazott a püspök. A megjelenteket Fürjes Zoltán helyettes államtitkár is köszöntötte, majd Pogrányi Károly mondta el köszöntőjét. „Én vagyok a szőlőtő” – olvasható Jézus jól ismert kijelentése a templomtér falán, középen. „Az akkori, túlnyomórészt sváb falusiak saját maguk termesztették a szőlőt, ez volt a megélhetésük. A filoxéra elvitte mindenünket, talán épp úgy, ahogy a Covid-járvány sújtotta a vendéglátást és a turisztikai szektort. Diósd évtizedekig érezte a pusztítás következményeit, nem tudom, hányan mondták akkor, hogy nem bírják tovább, és a szőlővel együtt önmagukat is kivágták. A mi templomunk a pandémia alatt épült, felszentelésére az orosz–ukrán háború 103. napján került sor. Nem tudhatjuk, hogyan emlékeznek majd erre Diósd történetírói. A templomkertben már kiírtottuk a szőlőket, de nemrég arra lettünk figyelmesek, hogy néhány tő újra kihajtott, ezért cövekeket vertem le melléjük. Én vagyok a szőlőtő – ez az evangéliumi mondat hasonló ezekhez a cövekekhez. Krisztus keresztje határ, amelyet Isten húzott a bűn és az élet között, ez a templom azért áll, hogy a valódi szőlőtőre hívja fel figyelmünket életünk drámájában.”

„A reformátusok új otthona szépen visszatükrözi azt a közösségépítési munkát és szemléletet, amely az elmúlt bő tíz évben a gyülekezet megerősödését eredményezte” – mondta Pogrányi Mária.

Az új, modern épületet a Szabó György–Szabó András testvérpár tervezte, kivitelezője az A-Modul Zrt. Debreczeny István vezetésével, műszaki ellenőr Bogyó Csaba volt; a költségeket, mintegy 400 millió forintot Magyarország kormánya vállalta.

 

 

Forrás:

diosd.hu

midio.hu

diosdhejban.hu

Felső kép: Füle Tamás (parokia.hu)

 

 

Városi magazin cikkek

További magazin cikkek »

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

 

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »